Tisza Kata hasára ütött, és felkiáltott: „írok egy könyvet! Mostanában mindenki kiad, pont én ne tenném?”. Néhány nap alatt összeszedte a kamaszkora óta meglévő, fióknak szánt írásait, hozzácsapott még néhány férfi-nő kapcsolatról szóló szösszenetet, aztán küldték is a nyomdába, kész is van.
Tisza Kata könyve nem könyv. Novellás füzért, de ezeket az írásokat csak erős jóindulattal nevezhetjük novelláknak. Kétségtelen, van egy erős és felismerhető stílusa a szerzőnek, szókimondó szövegek is vannak (bár ez mostanában, a Catharine M. vagy a Mellisa P. könyvek után már egyáltalán nem meglepő) olykor még valami újító törekvést is fel lehet fedezni, de az írások többsége kimerül valamiféle alternatív, underground Bridget Jones Naplójában. Feminin a látásmód, a kidolgozás és a téma is, nincs ezzel semmi baj, de lehet ezt sokkal ügyesebben csinálni.
Tisza Kata könyvének hatása alá lehet kerülni, van egy erős hangulat és van egy erős nyelvezet, de mégis hiányérzetünk marad: a kiemelkedő stílus hiányzik. A névelők elhagyása és a rövid tőmondatok gyakori alkalmazása egy idő után egysíkú lesz. Túlzott általánosságok vannak, nincsen cselekmény, nincsen történet és nincsenek szereplők, ami nem lenne baj, ha lenne egy meghatározó írói jelenlét, de nincsen. Csak üres nagyot mondások vannak: „A férfi is lehet érzékeny”, vagy „Marha nagy rohanás az egész életem.De úgy látszik a másoké is az, és ezért löknek fel reggel a metrón”. Az írások végén mindig van egy álfilozofikus összegzés, kérdő kommentár, ami teljesen felesleges. Pesti Kínálat a cím, de pesti helyszínek, szórakozóhelyek, mozik alig szerepelnek.
Az ilyen mondatok pedig erőltetett jópofizásnak hatnak: „A nő nem szépséges, de egészséges. Melle nem kolosszális, hatása mégis hormonális. Lénye nem túl szexuális, ám humora zseniális. Combja nem túl nyurga, ellenben az esze sem kurta. Élete racionális, vágya azonban szürreális: kéne egy férfi. Aki normális és fenomenális. Nem triviális, nem militáris, nem manuális, és nem vulgáris... Egyszerűen kész majális!”
Érződik az igyekezet, hogy a Terézanyu és még kismillió hazai szingli könyv után új megközelítésből próbálja ábrázolni a feminin létet, de a fogalmazások többnyire nem lépik túl egy főiskolai újság színvonalát. A könyv hátoldalán Lukáts György újságíró azt írja: „Tisza Kata minimum egy lavina!” – hát nem, Tisza Kata nem lavina, egy szermerkélő hóesés inkább, akinek még rengeteg mindent kell megtanulnia az irodalomról, ha tényleg írónő szeretne lenni.
Komolyan, ezt a könyvet bármelyik tehetségesebb blogger csuklóból megírta volna. Sőt, lélekdonor még jobbat is tudna írni.
|
