Egy, a transzcendenciával kizárólag FMK-partikon ismerkedő haverom néhány évvel ezelőtt nekivágott Mongóliának, spirituális szükségleteit kielégítendő. Kumiszos kulaccsal az oldalán átlovagolt az országon, majd, mivel az aranyásás nem jött össze, hazarepíttette magát a nagykövetségi dolgozók kontójára. A mongol kultúra iránti tudásszomjtól gyötört, ámde introvertált társaknak maradt a Leslie L. Lawrence-től Krasznahorkai Lászlóig nyújtózó szépirodalmi gyűjtemény, Fábry Sanyi ezerszer elismételt poénjai arról, hogy egy helyi párttitkár társaságában miként fogyasztott el egy komplett, ismeretlen állattól származó bélrendszert, no meg a Dzsingisz kán című örökzöld, a maga magyar vonatkozásaival. Szerencsére a többi közép-kelet-európai ország ifjúságát sem hagyja hidegen a mongol tematika, ne fárasszuk hát magunkat egy ulánbátori vendégeskedéssel, olvassunk.

Nagyanyám emlékezete

Az 1979-ben született Petra Hulova, elsőkönyves cseh írónő csupán egy esztendőt töltött Mongóliában, ám egy rádiónyilatkozata alapján tudható, hogy a Nagyanyám emlékezetében a Világról és az Életről 23 év alatt gyűjtött tudását foglalta össze. A cselekmény „tiszta” helyszíneinek kiválasztását a prágai világ „fertőzöttségével” (pl. média, reklámok, karrierépítés és egyéb modern borzadályok) indokolta. (Nagyjából ilyen interjúk olvasása közben szoktam megfogadni, hogy végre komolyan veszem a posztmoderneket, és köpök a hús-vér szerzőre.) Aki mindezek alapján azt várná, hogy Hulova megteremti nekünk a mongol mágikus realizmust, csalatkozni fog: nem ezt teszi, szerencsénkre.

A keretes szerkezetű regényt egy vidéken élő család öt nőtagjának (három nővér, az egyikük lánya, illetve az édesanyjuk) egyes szám első személyű elbeszélései alkotják. Megtudjuk, milyen egy jurta belülről, hány éves korig lehetsz bordélyház-vezetőnő Ulánbátorban, hogy tekint rád a közösség, ha nem olyan szögben ferdül a szemed, ahogy a helyieké, mert, bár nem Marguerite Duras az anyád, a háttérben felbukkant egy észak-kínai szerető. Nem derül ki viszont, mit érez az ember lánya, ha az ember (az Apa) félrészegen megerőszakolja, vagy hogy mi zajlik le egy kurvákká lett testvérpár tagjainak bensőjében nap mint nap. Legyünk jóindulatúak, nem ez a fontos, legalábbis nem így: finoman kidolgozott lélekrezdülések helyett sokkal inkább maga a hiány hozza mozgásba a szöveget.

A cím alapján, ugye, várnánk egy nagymamát, nagydarab, lapos arcú sámánasszonyt a maga évezredes bölcsességével, amit jobb híján elkeresztelhetnénk emlékezetnek is. Esetleg, ha az emlékezet szavunk másik jelentése felől közelítünk, kíváncsiak lennénk az idős asszonyra vonatkozó emlékekre, magukra a visszaemlékezésekre is. Ezzel szemben az elbeszélők nemhogy sztorizni nem tudnak a nagymamáról, de kiderül, hogy korábban alig jött létre közöttük a szó európai értelmében megragadható szeretetkapcsolat, személyes kötődés. Egyetlen történetet sikerül átadni: a legidősebb lány, Dzaja gyermeke, a nagymama után elnevezett Dolgorma meséli el az anyjától hallott eseményeket a nagymama haláláról. A nagymama így afféle üres halmazként jelenik meg, melyet a szereplők mindegyike a maga módján tölthet meg tartalommal. A tradíció, illetve az életesemények, a megszerzett tudás átadásának fonala a generációk között menthetetlenül elszakadt. Dzaja, aki a regény elején bevallja, hogy még az ősök nevét sem képes megjegyezni, szomorúan teszi fel a kérdést anyja halálakor: vajon mi lesz annak történeteivel, akinek az utolsó szavait elnyomja a kórház felé tartó autó berregése? Ugyanakkor ő az, aki a lánya előtt titokban tartja a gazdagság, a luxuscikkek eredetét (bordélyházi munkáját, azaz a saját történeteit), és kizárólag a nagymama halálát emlegeti. Az elbeszélt szövegek amolyan katatón mormolásokként ugyancsak a szereplők közötti kommunikáció szegényességére, hiányára utalnak.

Dzaja a keserves ulánbátori életút végén, „ősz és töredezett hajjal” visszatér a szülőföldjére, gyűlölt húga családjához, s a végtelen mongol tájat szemlélve úgy érzi, itt minden az övé. Kérdés, hogy emlékek, szoros családi kötelékek, a nagymamától meg nem kapott tudás híján mi is az a minden, hiszen ami a szövegben megjelenik, az sokkal inkább a folytonosság hiánya, illetve az emlékezet iránti vágy. Csak nem egy közép-kelet-európai szöveget olvasunk?

Európa Könyvkiadó

Irina Tarakanova

3.