A vicces nevű és kinézetű trió még 2000-ben jött létre a kaliforniai Pomona Főiskolán. Keith Murray (ének, gitár), Chris Cain (basszus) és Michael Tapper (dob) nem titkolt vágya a popbiznisz meghódítása volt: néhány év koncertezés és demófelvétel után eljutottak egy multi kiadóhoz, így 2005 vgén meg is jelenhetett bemutatkozó albumuk.
A popzene nem az eredeti dolgok létrehozásáról szól. A 2000-es években aztán különösen nem, a posztpunk/new wave és indie szcéna zenekarai mindannyian már létező stílusokat és zenekarokat ültetnek át modern környezetbe (Interpol, Franz Ferdinand, Kaiser Chiefs, Bloc Party, Hard-Fi, és így tovább). Nem nyúlásról, hanem egészséges újrahasznosításról van szó.
A WAS pedig annak ellenére, hogy tudósokból áll, nem nyúlt elég invenciózusan és kreatívan a már meglévő stílusokhoz: érezhető ugyan az igyekezet, hogy hallgattak sok The Smiths-t, The Jam-et, The Clash-t, az újak közül pedig The Killers-t, Bloc Partyt és Rapture-t, de a lényeg sajnos nem jön át. A recycling nem sikerült igazán ütősen: kicsit erőltetett, izzadságszagú lemez született, amelyen van ugyan néhány kiemelkedő darab, a slágeres diszkó-punk (Nobody Move, Nobody Get Hurt), a Bloc Party hatásokat maximálisan megvalósító This Scene Is Dead, a punkosan húzó Inaction, vagy a clashes Can’t Lose, az összhatás mégis hiányérzetet kelt: a lakmuszpapír nem színeződik el.
Lesz még ennél sokkal jobb posztpunk/indie lemez idén, sőt már van is. Az Arctic Monkeys vagy a The Kooks például. Klubkoncertre, fesztiválra persze jó lesz.
A We Are Scientists március 5-én játszik a bécsi Flexben.
Kiadó: EMI
|
